Lengyelországban 300 ezerrel nőtt a nyugdíjasok és rokkant nyugdíjasok száma 2018 októberéig a nyugdíjkorhatár leszállítása miatt - adta hírül a Santander Bank Polska becslését a Business Insider Polska. A Jog és Igazságosság (PiS) kormányának intézkedése az elmúlt évben hétmilliárd zlotyjába kerülhetett a lengyel adófizetőknek. (Ez 520 milliárd forint, ami jóval meghaladja a budapesti 4-es metró építési költségét.)
A lengyel munkaerőpiac szerencsére nem érezte meg nagyon a korábban nyugdíjba vonulók kiesését. A nyugdíjasok száma ugyan 350 ezerrel emelkedett, de kevesebben vettek igénybe rokkantsági járadékot, ezért lett az összesített adat ennél alacsonyabb. Ugyanakkor a szakértői becslés szerint 2020-ban vagy 2021-ben a korengedményes nyugdíjasok száma meghaladja az 500 ezret, ami még nagyobb anyagi terhet jelent majd a költségvetésnek.
Kapcsolódó
Az előző kormány, amelyet a mérsékelt jobboldali Polgári Platform vezetett, a nyugdíjkatasztrófa elkerülése érdekében - azaz hogy a befizetett nyugdíjjárulékok fedezzék a jogosultak nyugdíját - emelte a nyugdíjkorhatárt. Ennek érezhetően pozitív hatása volt a kivándorlás miatt munkaerőhiánnyal küszködő munkaerőpiacra.
Szakértők szerint az, hogy a nőknél 60, a férfiaknál 65 évre szállították le a nyugdíjba menetel lehetőségét, visszafogja a lengyel gazdaság növekedését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve