Bosznia rendőrfőnöke, Dragan Lukac bejelentette: nyomozást indítanak, hogy kiderítsék: elsikkasztották, vagy csak rosszul használták fel az árvizek megelőzésére szánt alapot - jelentette a BIRN. A kutatás elsősorban a mezőgazdasági és vízgazdálkodási minisztériumra és a polgári védelemre koncentrál. A köztársaság másik felét alkotó szerb entitás miniszterelnöke, Zeljka Cvijanovics már a napokban úgy nyilatkozott, hogy a katasztrófát ugyan nem lehetett volna megakadályozni, de a károkat jelentősen csökkenteni lehetett volna, ha az illetékes szervek szabályszerűen látják el feladatukat.
Az elmúlt két évben a föderáció 18 millió eurót elvett az árvízvédelemre képzett alapból, ebből ez év elején 8 milliót visszaadott, a többi kölcsönként a költségvetésben maradt. A szövetségi számvevőszék jelentése szerint a vízdíjakból begyűjtött pénznek csak 25 százalékát fordították árvízvédelemre, az ezért felelős szervezetek és intézmények megosztottak voltak, tevékenységüket képtelenek voltak koordinálni.
A még nem teljes adatok szerint Boszniában mintegy 950 ezer embert kényszerült otthona elhagyására az árvizek miatt, 20 ezer házat öntött el a víz és több mint 100 ezret károsított, 40 ezer embert kellett evakuálni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve