"Ez nagyon komoly dolog. Ez azt jelenti, hogy immár két, egymástól függetlenül működő hatóság jutott arra a megállapításra, hogy megalapozott a gyanú ahhoz, hogy hivatalos vizsgálat induljon a kormányzó ellen" - mondta el Edgardo Roman, a Puerto Ricó-i ügyvédi kamara elnöke az AP-nek. A hivatalban lévő kormányzó ellen korábban még nem indult ilyen hivatalos vizsgálat. Az ügy egy szenátort is érint, továbbá a kormányzó kabinetfőnöke, Antonio Luis Pabón is érintett az ügyben.
Vázquez szóvivője mindössze annyit reagált az AP-nek, hogy a kormányzó korábban már állást foglalt a témában, és úgy véli, hogy "megbundázott" bosszúhadjárat folyik ellene.
Az ügy a szigetet sújtó erős földrengések utáni segélyszállítmányokkal kapcsolatos, de a hírügynökség jelentéséből nem derül ki pontosan, hogy mi a vád a kormányzó ellen. Az igazságügyi minisztériumi vizsgálat közben a tárca két egymást követő vezetője is távozott posztjáról.
Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama, és novemberben a szigeten is általános választást tartanak. Vázquez augusztusban méreti meg magát a Haladó Új Párt előválasztásán, hogy ősszel ő lehessen ismét a párt kormányzójelöltje.
Vázquez tavaly lett kormányzó, miután elődje lemondott hivataláról, mert hatalmas botrány robbant ki, amikor kiderült, hogy egy üzenetküldő alkalmazáson kollégáival alpári hangvételű, nőgyűlölő és homofób üzeneteket küldözgettek egymásnak, és a Maria hurrikán áldozatain viccelődtek. Mielőtt kormányzó lett, Vázquez volt az igazságügyi miniszter.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve