"Nem tudjuk most nem üdvözölni azt, hogy fontos lépés történt. Az ördög természetesen a részletekben bújik meg és meg kell ismerkedni a konkrétumokkal. De az impulzust a mi értelmezésünk szerint megadták" - mondta a diplomata a TASZSZ hírügynökségnek az MTI szerint.
Rjabkov szerint Moszkva arra számít, hogy a rendezés érdekében szükség lesz a hathatalmi formátumhoz - az Észak- és Dél-Korea, Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán között folytatott tárgyalásokhoz - való visszatéréshez.
"Kínai barátainkkal és a hatoldalú tárgyalások más részvevőivel együtt arra számítunk, hogy eljön az a pillanat, amikor erre a felállásra ismét igény lesz és folytatjuk a munkát az eredmény érdekében" - mondta.
Rjabkov a RIA Novosztyi hírügynökségnek kijelentette: "abban az esetben, ha pozitív precedens jön létre a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének ügyében", akkor azt Oroszország nemcsak üdvözölni fogja, de ahhoz maximális politikai és megvalósítási támogatást nyújt.
A Donald Trump amerikai elnök és a Kim Dzsong Un észak-korei vezető által Szingapúrban aláírt dokumentumban Phenjan a teljes atomfegyver-mentesítés, Washington pedig Észak-Koreának nyújtandó biztonsági garanciák mellett kötelezte el magát.
Rjabkov ugyakkor megjegyezte: az utóbbi időben egy sor válság- és konfliktushelyzet rendezésének mikéntjével kapcsolatban aggályok merültek fel.
Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke szerint Trump és Kim "történelmi" találkozója alap lehet a további tárgyalásokhoz. Úgy vélekedett, hogy azonnali eredményekre nem lehet számítani, de fontosnak nevezte, hogy a felek megőrizzék pozitív hozzáállásukat és tartózkodjanak egymás sértegetésétől. Rámutatott, hogy a Koreai-félsziget körüli válság kizárólag diplomáciai eszközökkel, lépésről lépésre, az orosz-kínai útiterv teljesítésével és a hathatalmi formátumhoz való visszatéréssel rendezhető.
Vlagyimir Dzsabarov, a felsőházi külügyi bizottság első elnökhelyettese úgy vélekedett, hogy Kim Dzsong Un mindaddig aligha megy bele a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésébe, amíg ki nem épül a regionális biztonsági rendszer. A politikus szerint ehhez időre és kezes országokra lesz szükség. Mint mondta, Kim "túlságosan jól emlékszik" arra, hogy mi történt Szaddám Huszein iraki és Moammer Kadhafi líbiai vezetővel, ezért "a nukleáris fegyver számára a biztonság garanciája". Méltatta ugyanakkor, hogy a találkozó létrejött és "minden elmozdult a holtpontról".
A kép forrása: AFP.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve