A minisztérium a gazdaság zsugorodásával, illetve azzal indokolta a hiánynövekedést, hogy tavalyhoz képest az idén korábban utaltak át forrásokat a régióknak. Fernandez Curras költségvetési miniszter-helyettes azt mondta kedden, hogy a kormány várakozásai szerint élénkül a gazdaság a következő hónapokban, aminek kedvező hatásai lesznek az államháztartásra is. A tavalyi első öt hónap hiánya a GDP 2,6 százaléka volt.
Az idei első öt hónapban a spanyol kormány bevétele 0,1 százalékkal csökkent, kiadása 12 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest.
A kormány 5,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár ez évre a tavalyi 8,9 százalékos deficit után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve