A norvég törvényhozásnak benyújtott dokumentum szerint a 2013-as 107 milliárd köbméteres kitermelés 2014-re 110 milliárd köbméterre növekedhet.
A Thomson Reuters szakértője szerint az adatok arra utalnak, hogy 2014 utolsó negyedében már teljes kapacitással folyhat a kitermelés a "Troll" gázlelőhelyen, amely Norvégia legnagyobb gázmezője. A lelőhelyen idén januárban csökkentették a kitermelést technikai meghibásodás miatt. A javítási munkálatok egészen jövő nyárig tartanak.
A kormányzat várakozásai szerint szintén nagyobb kitermelésre lehet majd számítani a Snoehvit gázmező esetében. Az otteni gázt cseppfolyós formában értékesítik, de a leállások miatt az idei év első nyolc hónapjában csak 2,2 milliárd köbméter cseppfolyós földgázt (LNG) tudtak eladni 2012 azonos időszakának 2,9 milliárd köbméteres eladásához képest.
Norvégia nagyjából 2,3 norvég koronáért, azaz 0,38 dollárért értékesítette a gáz köbméterét Európában idén, de jövőre 2,15 koronára, két év múlva 2 koronára csökkenhet a gázár. A kormányzat szerint nagy a bizonytalanság a nemzetközi gázpiacokon az árak terén, mert az Egyesült Államokban megerősödött palagáz-kitermelés hatása még nem egyértelmű. Az Egyesült Államokban a gázár nagyjából kétötöde a norvég áraknak. A gázimportáló országok azt várják, hogy az amerikai, a kanadai, és egyes afrikai országokból a jövőben elérhetővé váló új gázforrások lefelé fogják nyomni az árakat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve