Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy az októberi deficit 42,6 milliárd dollár volt, ami 17,8 százalékkal nagyobb a szeptemberi 36,4 milliárd dollár hiánynál. Elemzők kisebb, 41,8 milliárd dolláros októberi külkereskedelmi hiányra számítottak.
Októberben az export 1,8 százalékkal, 186,4 milliárd dollárra csökkent szeptemberhez képest. Az amerikai kivitel 1,1 százalékkal mérséklődött az Európai Unióba, és 12,2 százalékkal esett Nagy-Britanniába. A Kínába irányuló amerikai export ugyanakkor 32,8 százalékkal nőtt, 2013 decembere óta a legmagasabb szintre emelkedett.
Az amerikai import 1,3 százalékkal, 229 milliárd dollárra emelkedett. Ilyen magas utoljára 2015 augusztusában volt. A Kínából származó amerikai behozatal 4,2 százalékkal nőtt.
Tavaly az amerikai külkereskedelmi hiány 531,5 milliárd dollár volt, 4,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Tavaly az export 4,8 százalékkal csökkent, először jegyeztek fel visszaesést 2009 óta.
Az idei év első tíz hónapjában a külkereskedelmi hiány 2,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve