Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint októberben 48,73 milliárd dollárra rúgott a hiány. Ez január óta a legnagyobb érték, és 8,6 százalékkal haladja meg a szeptemberi 44,9 milliárd dollárt. Az export értéke 0,1 milliárd dollárral, 195,9 milliárd dollárra, csökkent, míg az importé 3,8 milliárd dollárral, 244,6 milliárd dollárra, ugrott az év tizedik hónapjában.
Elemzők alacsonyabb, 47,5 milliárd dolláros hiányra számítottak októberről.
Az idén az első tíz hónapban 462 milliárd 898 millió dollár hiány keletkezett az amerikai külkereskedelmi mérlegben, ami 11,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az export értéke 5,31 százalékkal, az importé pedig 6,52 százalékkal nőtt január-októberben 2016 első tíz hónapjához képest.
A politikailag is érzékeny kínai relációban 1,7 százalékkal 35,2 milliárd dollárra emelkedett a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult amerikai hiány értéke októberben, az év első tíz hónapjában pedig 7 százalékkal, 309 milliárd dollárra nőtt az amerikai deficit.
Donald Trump elnököt dühíti a krónikus külkereskedelmi hiány, a külkereskedelemben kialakult egyensúlytalanságokat okolja azért, mert tömegesen szűntek meg amerikai feldolgozóipari munkahelyek, és a gazdasági növekedés üteme mérsékelt maradt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve