Az orosz statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy októberben 4,7 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, miután szeptemberben történelmi mélyponton, 4,5 százalékon állt.
Októberben 3 millió 611 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Oroszországban, ami 177 ezerrel, 5,2 százalékkal haladja meg a szeptemberit.
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium az idei évre átlagosan 4,8 százalékos munkanélküliséggel számol a tavalyi 5,2 százalék után.
Ugyancsak az orosz statisztikai hivatal hozta nyilvánosságra, hogy októberben tavaly augusztus óta a legkisebb ütemű, 1,9 százalék volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése a szeptemberi 2,2 százalék után. Az idei első tíz hónapban 2,6 százalék volt a bővülés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Az orosz gazdaságot szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és az EU, ami inflációt idézett elő a gazdaságban. Viszont ennek hatásait eddig kiheverték, mert a magas olajár és a dollárban való denominálás tőkét hozott a rendszerbe.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve