A kereskedést az év első hetében a kínait tőzsdéken két alkalommal is leállító árfolyamfigyelő automatizmust nem tervezték meg kellő gondossággal - mondta a Nobel-emlékdíjas közgazdász. A tőzsdei kereskedés felfüggesztése és a jüan árfolyamának a csökkenése sajnos csak súlyosbította a befektetők aggodalmát a gazdasági növekedés további lassulásával kapcsolatban.
Ami a reálgazdaságban és ami a pénzpiacokon történik, az soha nem volt egy és ugyanaz. Ami most Kínában zajlik, az mindenképpen gazdasági lassulás, de semmiképpen nem nevezhető "kataklizmikus" mértékű lassulásnak - figyelmeztetett.
A kínai hatóságok eltörölték az árfolyamfigyelő automatizmust arra hivatkozva, hogy az csak súlyosbította a pánikot, ahelyett, hogy csillapította volna azt. A történtek is azt bizonyítják, hogy az érvényes szabályok igenis számítanak és ugyanúgy alkalmasak a volatilitás fokozására, mint csillapítására - mondta.
Ha erre nem figyelnek akkor jöhet a baj
A közgazdász professzor szerint a kínai kormány kínálati oldalra összpontosító reformtörekvései még inkább lassítani fogják a gazdasági növekedést, hacsak nem egészítik ki keresletösztönző intézkedésekkel.
Úgy látja, a tervezett reformok elsősorban az állami vállalatok kapacitás- és munkaerőtöbbletének a kezelésére összpontosítanak. A kínálati oldalra összpontosító reformok azonban nincsenek szinkronban a világgazdasági folyamatokkal. A globális kereslet csökken, Kína pedig már szerves része a világgazdaságnak. Vannak persze a gazdasági teljesítményt befolyásoló belső tényezők is, de ha nem gondoskodnak a kereslet megfelelő mértékű ösztönzéséről, a gazdasági lassulás csak súlyosbodhat - fejtette ki.
A Bloomberg tévének adott interjúban Stiglitz elmondta: a volatilis évkezdet megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a világgazdaság az idén sem fog jobban teljesíteni, mint tavaly. Az amerikai Fed például már az év eleji piaci zavarok előtt jelezte szándékát a kamatemelések szüneteltetésére, mivel "az amerikai gazdaság még nem gyógyult fel teljes mértékben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve