Hannover a német nagyvárosok közül az első, amelynek vezetése úgy döntött, hogy kikapcsolja a melegvíz-szolgáltatást a középületekben, és a tusolókból is csak hideg víz folyik az uszodákban, sportlétesítményekben és edzőtermekben. A lépést azzal indokolták, hogy Oroszország mind kevesebb földgázt küld Németországba – írja a BBC nyomán a hvg.hu.
A spórolás jegyében lekapcsolták a városban a köztéri szökőkutakat és a középületeket – például a városházát és a múzeumokat – sem világítják ki éjszakára.
A most elfogadott szabályok értelmében a középületeket április és szeptember vége között nem fogják fűteni, és az év többi részében is csak 20 fokig melegítik majd a helyiségeket – néhány kivételtől eltekintve. Betiltották továbbá a hordozható légkondicionálók és melegítő eszközök használatát.
A polgármester, Belit Onay azt közölte, a céljuk, hogy 15 százalékkal csökkentsék a város energiafelhasználását. Ez illeszkedik az uniós gázspórolási tervhez, amelyet kedden fogadtak el a tagállamok – Magyarország kivételével.
Ahogy az Eurológus megírta: az uniós tagállamok 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között az elmúlt öt év azonos időszakára számolt átlagfogyasztáshoz képest csökkentik 15 százalékkal az idei gázfelhasználásukat. Ha gázhiány alakulna ki, akkor uniós szintű riasztást lehet kiadni, amelynek értelmében kötelező megtakarítási célokat írnak elő a tagállamoknak. Egyes tagállamok ugyanakkor felmentést kaphatnak a végrehajtás alól.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve