Májusban már az ötödik hónapja gyorsult az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis frissen kiadott, végleges adatai alapján.
Kapcsolódó
Az éves fogyasztói árindex értéke az előzetessel megegyezően 2,5 százalék lett májusban az áprilisi 2,0 százalék után. Májusban az előző havihoz képest szintén az előzetes értékkel megegyezően, 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az áprilisi 0,7 százalékos havi áremelkedés után.
Az árucikkek éves bázison 3,1 százalékkal drágultak. Ezen belül a legnagyobb mértékben az energiaárak emelkedtek, 10,0 százalékkal az áprilisi 7,9 százalékos éves áremelkedés után. Az energiaárak emelkedéséhez az alacsony bázisérték is hozzájárult, ami leginkább a fosszilis energiahordozók árának emelkedésében mutatkozott meg. A fűtőolaj éves bázison 35,4 százalékkal, az üzemanyagok 27,5 százalékkal drágultak.
Energiaárak nélkül az éves infláció 1,8 százalékos volt májusban Németországban, a fűtőolaj és az üzemanyagok leszámításával pedig 1,6 százalékos. Az élelmiszerek ára az átlagnál kevésbé emelkedett májusban, 1,5 százalékkal az áprilisi 1,9 százalékos emelkedés után. A szolgáltatások 2,2 százalékkal drágultak éves bázison májusban Németországban.
Az uniós összehasonlításra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) havi bázison 0,3 százalék, éves bázison 2,4 százalék volt májusban az áprilisi 0,5 és 2,1 százalék után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve