Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke pártja berlini székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták kiállnak a nagykoalíciós - CDU/CSU-SPD összetételű - kormány mellett.
Az MTI tudósítása szerint hozzátette: arra számítanak, hogy az SPD "sebesen" meghozza a szükséges személyi döntéseket, és a kormány megőrzi cselekvőképességét.
Kapcsolódó
Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU elnöke egy Twitter-bejegyzésében azt írta: "elvárjuk az SPD-től, hogy hozzájáruljon Németország stabil kormányának megőrzéséhez, mert Németországnak stabilitásra van szüksége".
Előzőleg Andrea Nahles, az SPD vezetője közölte, hogy távozik a pártelnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségéből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve