A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken azt közölte, hogy júliusban a szezonális és naptárhatással korrigált német export az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal, 131,3 milliárd euróra csökkent, míg az import 1,5 százalékkal, 125,9 milliárd euróra mérséklődött.
Elemzők az export nagyobb, 2,3 százalékos csökkenésére számítottak, míg az import esetében 0,8 százalékos növekedést vártak.
A külkereskedelmi mérlegben 5,4 milliárd euró többlet alakult ki a júniusi 6,2 milliárd eurót követően. Az elemzői várakozások átlagában 4,8 milliárd euró plusz szerepelt.
Tavaly júliushoz képest a német export 14,3 százalékkal, az import pedig 29,3 százalékkal bővült.
Az orosz export hiányzik a leginkább
Havi összevetésben júliusban az Oroszországba irányuló német export 15,1 százalékkal, 1 milliárd euróra csökkent és 55,1 százalékkal esett tavaly júliushoz képest. A német import Oroszországból júliusban havi szinten 17,4 százalékkal, 2,9 milliárd euróra esett. Mindez nagyban köszönhető az uniós szankcióknak, amelyeket az ukrajnai háború miatt vetettek ki.
A Destatis kimutatása szerint Németország 73,4 milliárd euróért exportált árut az Európai Unió más tagállamaiba, míg 62,1 milliárd euró értékben importált ezekből az országokból júliusban. Ezzel az export 1 százalékkal nőtt, az import viszont 1,2 százalékkal csökkent júniussal összevetve.
A Németországból az Egyesült Államokba irányuló kivitel havi szinten 13,7 százalékkal, 12,3 milliárd euróra csökkent, Kínába pedig 0,3 százalékkal, 8,9 milliárd euróra mérséklődött. Az Egyesült Államokból származó német behozatal 7,6 százalékkal, 7,9 milliárd euróra esett, míg Kínából az import 11,5 százalékkal, 15,1 milliárd euróra csökkent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve