A lengyel jegybank utoljára márciusban változtatott az alapkamaton, amelyet 50 bázisponttal 1,50 százalékra, történelmi mélypontra csökkentett. Egyúttal jelezte, hogy egyelőre befejezte kamatcsökkentési ciklusát.
Szerdai ülésén a kamatdöntő testület, a monetáris tanács változatlanul hagyta a rövid lejáratú zálogkölcsön kamatát (2,50 százalék), a betéti kamatlábat (0,50 százalék) és a leszámítolási kamatlábat (1,75 százalék) is.
Májusban Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke azt mondta, hogy nincs nehéz dolga a lengyel monetáris tanácsnak, mert Lengyelország minden fontos gazdasági indikátora jó irányba mutat. Marek Belka szerint a gazdasági növekedés üteme gyorsul, mégpedig a jelek szerint nem három, hanem tíznél is több havi távlatban. Kiemelte egyben a növekedés várhatóan mérsékelt ütemének az előnyeit, azt mondta, ha mérsékelt, akkor tovább tart és kevesebb egyensúlytalanságot okoz.
A lengyel fogyasztói árcsökkenés 1,1 százalékra mérséklődött áprilisban a márciusi 1,5 százalékról éves szinten. A lengyel jegybank azzal számol, hogy ahogy az év folyamán erősödik a gazdaság, a defláció inflációba vált át.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve