A pénzügyi tanács hétfői közleményében emlékeztetett arra, hogy a szerb parlament vasárnap elfogadta a módosított szerbiai költségvetést, valamint a fizetések és a nyugdíjak csökkentéséről szóló törvényeket. A költségvetés módosításában a tervezett költségvetési hiányt a bruttó hazai termék 4,6 százalékáról 5,7 százalékra növelték.
A pénzügyi tanácsadó testület szerint a közszférában dolgozók bérét a megfelelő mértékben - tíz százalékkal - csökkentették, a nyugdíjak progresszív csökkentése azonban nem hoz majd kézzelfogható eredményeket. Mint fogalmaztak: "a nyugdíjak csökkentésének mértéke nem optimális, mert így viszonylag kis megtakarítás valósul csak meg, a nyugdíjak a csökkentést követően is olyan szinten maradnak, ami jóval magasabb annál, mint amit a gazdaság finanszírozni tud". Hozzátették, hogy a közszférában dolgozók számának csökkentésével a következő három évben további megtakarítást lehetne megvalósítani. Emellett azt javasolták, hogy a veszteséges állami vállalatokat - amelyek több millió dinárba kerülnek évente - ne támogassa tovább az ország.
Szerintük ahhoz, hogy az államadósságot és a költségvetési hiányt is csökkenteni lehessen, a következő három évben Szerbiának 2 milliárd eurót kell megspórolnia.
A szerb kormány arra számít, hogy Szerbia hároméves készenléti hitelről szóló szerződést köthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Az IMF-fel való tárgyalások már a nyáron megkezdődtek volna, ám az országot sújtó májusi árvizek, majd a kormány késlekedő megszorító intézkedései miatt az őszi költségvetés-módosítás utánra halasztották. A pusztító árvizek miatt Szerbia gazdasága az idén 1 százalékkal csökkent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve