Nincsenek deflációra utaló jelek az eurózónában, így nem is sürgős a kamatcsökkentés - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke a Spiegelnek. Véleménye szerint így nem kell sietniük a kamatcsökkentéssel. Az ECB kormányzótanácsa novemberben váratlan kamatcsökkentéssel lepte meg a piacot, és negyed százalékra mérsékelte az irányadó rátát.
Bár Draghi szerint a válságon még nincsenek túl, sok a biztató jel; ide értve, hogy egyes országokban élénkül a gazdaság, illetve, hogy mérséklődnek az egyensúlyi és a költségvetési problémák. Mindezek alapján az ECB-vezér úgy látja, hogy a helyzet kedvezőbb, mint ahogy egy évvel ezelőtt hitték volna. Ez több, mint amire tavaly számítottunk - mondta Draghi.
Az elnök egyúttal elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy alaptalannak bizonyultak azok - az elsősorban német közgazdászok által hangoztatott - félelmek, amelyek szerint az ECB jelenlegi monetáris politikája helytelen. Sokszor lehetett hallani olyan véleményeket, amelyek szerint tönkreteszi Németországot, Draghi szerint azonban bebizonyosodott, hogy ennek pont az ellenkezője történik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve