Az amerikai szövetségi költségvetés hiánya idén is ezer milliárd dollár feletti lesz, már a negyedik egymást követő évben haladja meg ezt a szintet - a kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) kedden ismertetett előrejelzése szerint.
A CBO szerint a szeptember végén záródó évben a költségvetési hiány 1,079 ezer milliárd dollár lesz. Ez némileg kisebb a tavalyinál, de meghaladja az augusztusban előre jelzett 973 milliárd dollárt.
A szeptemberrel záródott 2011-es költségvetési évben a halmozott hiány 1296 milliárd dollár volt, a harmadik egymást követő évben haladta meg az ezer milliárd dollárt a deficit. 2009-ben rekordszintű, 1420 milliárd dollár volt a hiány, 2010-ben pedig 1294 milliárd dollár.
A folyó költségvetési év decemberrel záródott első három hónapjának halmozott hiánya 321,74 milliárd dollár volt, mintegy 47 milliárd dollárral alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az amerikai költségvetés decemberben már 39. hónapja volt folyamatosan deficites, ilyen hosszan tartó hiányra még nem volt példa.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve