A brit miniszterelnök sosem látott nagyságú delegáció élén, hat miniszterrel és több mint száz üzletemberrel érkezett a kelet-ázsiai országba. A mostani Cameron első látogatása 2010 óta, s egyben jelzés is Peking részéről, hogy megenyhült a fagyos légkör, amely a brit miniszterelnök és a dalai láma tavalyi találkozója miatt alakult ki a kétoldalú kapcsolatokban.
David Cameron hétfőn Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel találkozott, s a Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a felek a pénzügyi területeket, a nukleáris energiát, valamint a nagysebességű vasúti ágazatot illető együttműködés fokozásáról állapodtak meg. Hangsúlyt kapott az innovációs és kutatás terén való kooperáció is, melynek erősítésére egy 200 millió fontos (73 milliárd forint) alapot hoznak létre a felek - jelentette be Li Ko-csiang a megbeszéléseket követően. A két miniszterelnök high-tech termékek kereskedelmét is növelné, s a megújuló energiák terén is szorosabbá fűzné a kölcsönös szálakat. Li úgy fogalmazott: ígéretet kapott arra, hogy Nagy-Britannia egyszerűsíteni fogja a kínai utazók számára kötelező vízummal kapcsolatos eljárásokat, s emeli a két ország közti légi járatok számát.
A befolyásos Cajhszin üzleti és gazdasági magazinban a látogatást megelőzően megjelent cikkében Cameron úgy fogalmazott: a növekedésre és reformra építő együttműködés programjával érkezik Kínába. Nagy-Britannia képviseletén túl célja az Európai Unió (EU) és Kína közötti átfogó szabadkereskedelmi egyezséget illető hosszú távú cél kijelölése is - tette hozzá a brit miniszterelnök, azt az EU-USA tárgyalásokkal megegyező fontosságúnak nevezve.
A kínai központi televízió, a CCTV híradása szerint David Cameron hétfőn esete a kínai elnökkel is találkozott. Hszi Csin-ping a kölcsönös bizalom és tisztelet erősítésének fontosságát hangsúlyozta, s úgy fogalmazott: üdvözli a Kínába, elsősorban pedig annak szolgáltatási szektorába irányuló brit befektetéseket. A brit miniszterelnök Peking után Sanghajba és Csengtuba látogat el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve