„Ha Putyinnak le kell állítania a gázszállítást, akkor már most megteszi. Ezért érkeztek a rubellel kapcsolatos követelések, amivel megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy azt mondhassa, én akartam gázt adni, de látjátok, a huncut európaiak nem egyeztek bele” – mondta Hirman a Szlovák Gáz- és Kőolajipari Szövetség (SPNZ) által szervezett vitán a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.
A szakértő szerint Putyin pókert játszik, meg akarja törni az európai országok egységét, ám nem mindenható, a technikai realitásoknak, jelen esetben annak, hogy a gázkitermelést nem lehet leállítani, mert utána nem lehetne újraindítani a kutakat, ő sem tud ellenállni. Az orosz államfő előnye jelenleg abban rejlik, hogy a gázt nagy kapacitású orosz tárolókba tudja elraktározni. Ez azonban ideiglenes megoldás, és a szakértő szerint csak három hónapig bírnák.
Kapcsolódó
„Aztán ott lenne a stabilitásuk kérdése, a lezárásuk, illetve annak módja, és ami a legfontosabb, hogyan lehet biztosítani, hogy a lelőhelyek ne omoljanak össze. A kockázat óriási lenne, és valószínűleg bizonyos szempontból megoldhatatlan” – mondta Hirman. A felesleges gáz elégetése, mint elvileg lehetséges alternatíva, hatalmas kockázatot jelentene. A vevők szerinte továbbra is euróban vagy dollárban fognak fizetni a Gazprombanknak, ami rubelben utal a Gazpromnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve