Az elmúlt időszakban a bank 21 projektet értékelt, ezek közül 19-et hagytak jóvá, összesen 373 millió euró értékben - mondta Nyikolaj Koszov, az NBB igazgatótanácsának elnöke. Várhatóan a bankban érdekelt minden tagállamban lesz új beruházás, és olyan kulcsfontosságú ágazatok fejlesztési finanszírozásában vesznek majd részt, mint az infrastruktúra, az energetika, kohászat, autóipar, gyógyszeripar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, illetve turizmus.
Miután az NBB átköltözött az Európai Unióba, a bank sikeresen kibocsátott három kötvényt is - Magyarországon, Romániában és Csehországban - több mint 275 millió euró összegben. Ez nagyjából 30 százaléka a bank által 2014 óta kapott összes hosszú lejáratú forrásnak.
Az Európai Unióba költözés lehetővé tette a bank számára, hogy jelentősen megnövelje befektetői bázisát, így az NBB már több mint 170 szervezetet és intézményt tudhat befektetői között - bankokat, nyugdíjalapokat, biztosítótársaságokat -, többek között Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Németország, Hollandia, Magyarország, Moldova, Románia, Oroszország és az Egyesült Királyság területéről - mondta Koszov.
Laszlóczki Imre, az NBB igazgatótanácsának nemrégiben kinevezett magyar alelnöke, és stratégiai részlegének vezetője elmondta: az NBB 2023-tól érvényes új stratégiájának középpontjában a gazdaság fejlesztése, a bank nemzetközi partnerhálózatának bővítése, új részvényesek bevonása, valamint a médiakapcsolati tevékenységek erősítése állnak.
Az NBB mérlegfőösszege ez év október végén 1 milliárd 350 millió eurót ért el, szemben a 2018 végi 1 milliárd 194 millió euróval. A hitelállomány 2019. október végéig 990 millió euróra emelkedett, tavaly 851 millió eurót tett ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve