Őrizetbe vette az orosz rendőrség Julija Navalnaját, Alekszej Navalnij letartóztatott orosz ellenzéki politikus felségét vasárnap Moszkvában.
Oroszország-szerte Navalnij-párti, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetések zajlanak, amelyeken az OVD-Info jogvédő csoport szerint moszkvai idő szerint délután háromig több mint kétezer embert vettek őrizetbe.
A megmozdulások a Távol-Kelet, Szibéria és az Ural után az ország európai városait is elérték. A moszkvai rendőrség szerint a fővárosi megmozdulásra kezdetben mintegy háromszázan gyűltek össze. A helyszínt az előzetes rendőri készültség miatt a szervezők a Lubjankáról a Krasznije Vorota metróhoz tették át, ahonnan a tiltakozók a "három vasútállomás" terére mentek át. A Fontanka című hírportál szerint a rendőrség Szentpéterváron könnygázt vetett be.
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) közölte, hogy a Navalnijt támpgató tüntetésekkel kapcsolatban az interneten megjelenő álhíreket azonnal blokkolják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve