Az Egyesült Államokban élő Mirzajanov úgy vélekedett, Navalnijnak (képünkön) körülbelül egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy az egészsége helyre álljon. Elmondása szerint 1993-ban találkozott egy novicsokmérgezést túlélt emberrel, akinek hasonló tünetei voltak, mint Navalnijnak, és aki egyebek között arra panaszkodott, hogy nem tudott a táblára írni, ami a vegyész szerint az agy és a funkcionális szervek közötti jelátadás megszakadásának jele.
Navalnijnak "türelmesnek kell lennie, végül meg fog gyógyulni" - nyilatkozott a volt szovjet vegyész az MTI beszámolója szerint.
Leonyid Rink biokémikus, akit az orosz sajtó gyakran szólaltat meg a novicsok egyik fejlesztőjeként, a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy Mirzajanov sohasem volt a harci mérget kidolgozó csoport tagja.
Neki semmi köze sincs a biokémiához. Ő egy egyszerű kromatográfus. Ő nem volt a csoportunkban, a csatornák ellenőrzésével foglalkozott, azzal, ami az üzemből kifolyik, vagy a kéményből kiszáll. A novicsok létrehozásához semmi köze sincs - nyilatkozott Rink, akz szerint Mirzajanov nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve