Nincs jelentőségük azoknak a bírálatoknak, amelyek szerint az amerikai elnök retorikája és egyes cselekedetei alááshatják a katonai szövetséget. "Trump elnök nagyon világosan fogalmaz, elkötelezettje a NATO-nak, de ugyanakkor egyértelműen közölte, hogy a tagországoknak többet kell költeniük a védelemre" - mondta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) főtitkára.
A szervezet tagországai beleegyeztek védelmi hozzájárulásuk növelésébe, és ez szerinte erősítette a NATO-t. "Valódi eredményeket látunk, és azt is világosan látjuk, hogy Trump elnök világos üzenetének megvan a hatása" - fogalmazott a NATO-főtitkár az MTI beszámolója szerint.
Kapcsolódó
Az interjú után nem sokkal Donald Trump Twitter-bejegyzésben reagál: "Jens Stoltenberg NATO-főtitkár éppen most közölte, hogy nekem köszönhetően a NATO évekig tartó hanyatlás után minden korábbinál nagyobb összeget teremtett elő a tagállamaitól, ezt hívják tehermegosztásnak. Egységesebb is lett (a NATO). Demokraták és hamishír-gyártók szeretik ennek az ellenkezőjeként bemutatni a helyzetet" - fogalmazott Trump.
Az amerikai elnök - de az alelnök és a külügyminiszter is - korábban gyakran bírálta a NATO-t a védelmi kiadások alacsony szintje miatt. Trump rendszeresen azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok aránytalanul többet költ a szervezetre, mint a többi NATO-tagország, és ez szerinte tarthatatlan.
A szervezet tagországai 2014-ben egyetértettek abban, hogy 2024-ig a hazai össztermékük két százalékának megfelelő összegre megnövelik védelmi kiadásaikat. Az amerikai képviselőház a múlt héten kétpárti határozatot fogadott el, amely támogatásáról biztosítja az észak-atlanti szervezetet.
Jens Stoltenberg, NATO Secretary General, just stated that because of me NATO has been able to raise far more money than ever before from its members after many years of decline. It's called burden sharing. Also, more united. Dems & Fake News like to portray the opposite!
- Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2019. január 27.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve