Szaúd-Arábiában ezentúl a Gergely-naptár alapján fizetnek bért a közalkalmazottaknak, nem pedig a Hold járásán alapuló iszlám naptár szerint. A vasárnap óta hatályos intézkedés része a szaúd-arábiai kormány megszorító intézkedéseinek, amelyekkel az olajárak összeomlása miatt jelentősen csökkent bevételeket próbálják kompenzálni.
Az iszlám naptár szerint egy holdév 12 hónapból áll, és a hónapok a Hold járásának megfelelően 29 vagy 30 naposak, azaz egy holdév néhány nappal rövidebb a világ nagy részében használt, a csillagászati évvel összehangolt Gergely-naptárnál. Hosszabb időszak munkájára fizetik ki tehát ugyanazt a munkabért ezután.
Szaúd-Arábiában majdnem kétszer annyian dolgoznak a közszférában, mint a magánszektorban, ráadásul a közalkalmazottaknak rövidebb a munkaidejük. A kormány a múlt héten határozott arról is, hogy 20 százalékkal csökkenti a miniszteri fizetéseket, a kishivatalnokoknak járó bért pedig befagyasztja.
A szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán herceg, helyettes trónörökös áprilisban hozta nyilvánosságra a Vízió 2030 névre hallgató tervét, amelynek alapján diverzifikálnák a gazdaságot, hogy megszüntessék a kőolajipartól való függőséget. Az ambiciózus célokat tartalmazó terv szerint a magánszektort ösztönöznék a foglalkoztatottság növelésére és a közalkalmazottak bértömegét a költségvetés kiadások 45 százalékáról 40 százalékra szorítanák le.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve