Ezek szerint csupán az orosz és brit üdülővendégek kiesése összességében 70 százalékkal csökkenti az Egyiptomba érkező turisták számát.
Az észak-afrikai ország idegenforgalmában az orosz állampolgárok állnak az első helyen. Őket követik a britek, míg a harmadik hely a németeké. A sarm-es-sejki üdülőparadicsomban az idegenforgalmi ágazat 50 százaléka orosz turistákra épül. 2014-ben az Egyiptomba érkező külföldi vendégek egyharmadát oroszok tették ki, akik csaknem 1,9 milliárd dollárt költöttek el. Ez az összeg tavaly az ország külföldi valutában kapott összes bevételének egynegyede volt. Az egyiptomi idegenforgalmi minisztérium számításai szerint minden egyes orosz vendég naponta 57 dollárt költ el.
Jelenleg az egyiptomi gazdaság az orosz turisták kiesése miatt átlagosan 2,5 millió dollárt veszít naponta. A brit turisták elutazása miatt, akik fejenként 70 dollárt költenek naponta, az ország veszteségei elérik a napi 1,4 millió dollárt.
Az idegenforgalmi bevételek adják az egyiptomi GDP 11,5 százalékát, illetve külföldi valutabevételek 14,5 százalékát. Az egyiptomi kormány azt tervezte, hogy éves idegenforgalmi bevételét a jelenlegi 9 milliárdról 2020-ra 26 milliárd dollárra növeli.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve