A roppant ambíciózus Helios terv elnevezésű program szerint 2020-ig 10 ezer megawatt - a teljes magyarországi villamosenergia-termelési kapacitást meghaladó mennyiségű - energia megtermelésére alkalmas naperőművi kapacitást építenek ki.
Az országban évente átlagosan 300 körül van a napsütéses, derült napok száma, a megtermelt energia 25 százalékát pedig extra ráfordítás nélkül, a meglévő - jelenleg importra használt - hálózaton keresztül lehetne exportálni.
A fejlesztések így is igen tőkeigényesek, a tervezett kapacitás kiépítéséhez nagyjából 20 milliárd euróra van szükség. Ezt részben uniós támogatásból teremtenék elő, és várják a külföldi beruházókat is - hangzott el pénteken egy athéni görög-német vállalkozói fórumon, amelyet Philipp Rösler német gazdasági miniszter hivatalos görögországi látogatásához időzítettek.
Frank Asbeck, a Solarworld nevű német társaság vezetője a fórumon elmondta: reálisak a kormányzati tervek, megvalósításuk révén a görögországi energiaszükséglet 30 százaléka fedezhető napenergiából. Az erőművek mellett az ágazatban használt felszerelések, eszközök gyártása is Görögországba települhet, így enyhülne a munkanélküliség is. Az állam elsősorban a naperőmű telepek létesítéséhez szükséges terület biztosításával, például kimerült, bezárt szénbányák átadásával segítheti a fejlesztéseket - mondta a szakember.
A görög-német vállalkozói konferencián elhangzottak rímelnek az Angela Merkel által a héten mondottakra is. A kancellárasszony a németországi napenergia-termelés támogatásának további csökkentését helyezte kilátásba. Szerinte sokkal inkább megérné Görögországból napenergiát importálni, ahol sokkal több a napfény.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve