A versenyszférában a hivatalos munkanapok 14,1 százalékában nem dolgoztak a magyar munkavállalók szabadság, betegség, igazolt vagy igazolatlan távollét miatt 2016-ban - adta közre a Központi Statisztikai Hivatal elemzését a Világgazdaság. Tavalyelőtt átlagosan 39,1 napot töltöttek távol a munkahelyüktől.
A betegállomány miatt kieső munkanapok száma a fizikai dolgozóknál csaknem duplája volt a szellemi munkakörben foglalkoztatottakéhoz képest. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a szellemi munkakörben dolgozók átlagosan három nappal töltöttek több időt munkavégzéssel, mint a fizikaiak.
Minél nagyobb létszámú egy vállalkozás, annál több a betegség miatt kieső napok átlagos száma. Míg az 5-49 fős szervezeteknél dolgozók átlagosan fejenként csak 3,8 napot voltak táppénzen vagy betegszabadságon (a fizikaiak 4,6, a szellemiek 2,6 napot), addig az 50-249 közöttieknél ez már 8,7 nap (10,4, illetve 5,7 nap), de ez is jóval alacsonyabb volt, mint a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozásokra jellemző 11,2 nap (14, illetve 7,1 nap).
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve