Januárban a GDP 0,13 százaléka volt az államháztartási hiány, amely februárban jelentősen nőtt, hiszen a január végén jegyzett 1,69 milliárd lejről február végére 9,51 milliárd lejre emelkedett.
A tavalyi első két hónaphoz képest az államháztartási hiány GDP-arányosan 0,35 százalékponttal csökkent; 2021 azonos időszakában 1,08 százalék volt a deficit, ami abszolút értékben 12,76 milliárd lejt jelentett. A hiány csökkenése azzal magyarázható, hogy a bevételek GDP-arányosan 0,7 százalékkal nőttek, míg a kiadások 0,3 százalékkal emelkedtek.
Románia az idén 5,84 százalékos államháztartási hiányt vállalt 4,3 százalékos gazdasági növekedés mellett, miután tavaly az államháztartási hiány a GDP 6,72 százaléka volt, és kisebb volt a korábban tervezett 7,13 százaléknál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve