Az első fél évben 18 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptári hatással kiigazított érték szerint a bővülés 16 százalékos volt.
A növekedés elsősorban az élelmiszer, az italok és a dohánytermékek eladásának köszönhető, amely 24,1 százalékkal bővült. A nem élelmiszerek értékesítése 16,4 százalékkal gyorsult, az üzemanyag eladása 11,4 százalékkal nőtt.
Júniusban éves összevetés szerint 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi hatodik hónaphoz képest.
A román kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedése azzal magyarázható, hogy tavaly júniusban a román kormány valamennyi élelmiszerre, a nem szeszes italokra és a közétkeztetésre kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát, az általános áfakulcsot pedig négy százalékponttal, 20 százalékra csökkentették januártól, s azt 19 százalékra mérséklik jövőre.
Elemzők szerint tavaly és az idén a belföldi fogyasztás lett a román gazdasági növekedés fő hajtóereje. A román kormány az idén 4,2 százalékos gazdasági növekedésre számít, a tavalyi 3,8 százalék után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve