A két héten át tartó akciósorozatban a pénzügyőrök lefoglaltak 11 ezer doboz 15 millió forint értékű cigarettát, valamint több mint 200 millió forintot érő hamis ruházati terméket, és feljelentést tettek a pénzügyi nyomozóknál.
A tájékoztatás szerint a fővárosi illegális cigarettalerakatot és hamis ruhatárat a NAV cigarettakereső szolgálati kutyáinak segítségével derítették fel.
A pénzügyőrök az elrejtett dohánytermékeket többek között egy roncsautóban, "klubhelyiségként" működtetett büfé pizzasütőjében és mikrohullámú sütőjében, egy utcán álló lezárt lemezszekrényben és egy konténerben találták meg - írták.
Ezen kívül az egyik, cigaretta tárolására szolgáló helyiség melletti folyosóról nyíló szobákban hamis márkajelzéssel ellátott prémium sport- és divatruhák találtak.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve