Aaz uniós állam- és kormányfők fokozott segítséget ajánlottak fel Olaszország számára a migrációs válság kezeléséhez, a bevándorlóáradat megfékezéséhez, illetve abban egyeztek meg, hogy "elegendő" támogatásban részesítik az észak-afrikai országokat - írta az MTI.
Az Európai Bizottság garantálni fogja, hogy az erre a célra Afrikának nyújtott uniós támogatást az illegális bevándorlás felszámolására fordítsák. Már néhány héten belül konkrét eredmények várhatók - vélekedett Tusk.
A decemberi EU-csúcson napirendre tűzik az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjának ügyét, és várakozása szerint még a jövő év első felében sikerülhet konszenzusra jutni. Szeretnék nagyon világosan fogalmazni: amíg itt vagyok, az európai egység védelmezője leszek. Nem csak, mert én töltöm be az Európai Tanács elnöki tisztségét, hanem mindenekfelett azért, mert ez az igaz meggyőződésem - hangoztatta a volt lengyel kormányfő.
Újságírói kérdésre válaszolva Tusk leszögezte: aggasztó a katalóniai helyzet, és az uniós vezetők mindegyikének van véleménye a kérdésről, de az ügyben "nincs tér" uniós beavatkozásra.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten kérdésre válaszolva elmondta, Brüsszelnek nincs mandátuma az Északi Áramlat 2 gázvezetékről szóló tárgyalások megkezdésére Oroszországgal, és a következő hónapokban sem valószínű, hogy erre megbízatást fognak kapni. Nincs egyetértés a tagállamok között a tárgyalások megkezdéséről és azok felelőséről. A bizottság ennek ellenére úgy gondolja, hogy szükség lenne arra, hogy megbízatást kapjon az Oroszországgal tervezett tárgyalások megkezdéséhez.
A migrációval kapcsolatban elmondta, a bizottság eleget tett felajánlásainak az Afrika megsegítésére létrehozott pénzügyi alapot illetően, a tagállamok által befizetett összegek azonban várhatóan nem bizonyulnak elégségesnek a célkitűzések finanszírozására.
Az uniós polgári védelmi mechanizmus az olyan katasztrófahelyzetek kezelését hivatott támogatni, mint amilyenekkel most Portugália és Spanyolország kénytelen szembenézni. Az uniós központi mechanizmuson keresztül az EU minden eszközét felajánlja a pusztító erdőtüzekkel küzdő hatóságoknak és mindkét ország kormányának - mondta Juncker, aki szerint a mechanizmus nem tökéletes ugyan, de az Európai Bizottság dolgozik hatékonyságának növelésén.
Az állam- és kormányfők késő este hivatalos munkavacsorára ültek össze.
Címlapkép forrása: AFP Photo/Daniel LEAL-OLIVAS
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve