A lengyel energiaügyi miniszter, Krzysztof Tchórzewski fontos nyilatkozatot tett a lengyelországi atomerőmű kérdésében. Szerinte a komplex építkezést az ország egyedül fogja finanszírozni, ugyanakkor a technológiára közbeszerzést írnak ki - tudósított a onet.pl.
Tchórzewski szerint Lengyelország a jelenlegi becsléseik szerint gazdaságilag olyan helyzetben van, ami lehetővé teszi, hogy egyedül finanszírozzon egy ilyen gigantikus projektet. A miniszter határozottan kizárta egy differenciált, hitelt is tartalmazó szerződés megkötését.
A technológia alkalmazása tárgyalások kérdése, ezt a lehető legnormálisabb közbeszerzés útján oldjuk meg - hangsúlyozta. Ugyanakkor arról nem szólt, hogy mikor születhet meg a végső döntés az építésről. Ez azért érdekes, mert májusban még azt kommunikálta a kormány, hogy a döntést 2020-ig meg kell hozni.
Az energiai minisztérium egy éve jelentette be, hogy folyik egy 1000 megawatt kapacitású atomerőmű építésének előkészítése. (Ez a paksi erőmű áramtermelési képességének a fele.) A létesítménynek tíz év alatt kellene elkészülnie. A tárca egyben bővítené a szénnel működő hőerőművek kapacitását is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve