Teljes mértékben üdvözlöm az Eurócsoport tegnapi döntését, miszerint támogatják a spanyol kormány elmúlt hetekbeli erőfeszítéseit, mellyel a bankrendszerüket akarják megmenteni - olvasható Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatójának közleményében. Szerinte a lépés nagy segítséget jelenthet a spanyol hatóságoknak, és utalt arra, hogy az IMF szakértői segítenek majd a program levezénylésében és igazgatják a bankmentő programot.
Kapcsolódó
A BBC tudósítása szerint Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter is üdvözölte a lépést, mondván ez egy fontos lépés volt az egészséges spanyol gazdaság kialakítása felé, valamint konkrét lépés a pénzügyi unió felé, ami szerinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megerősítsék az eurózóna ellenállási képességét. Francia kollégája, Pierre Moscovici szerint is fontos a lépés volt egyezség, mivel az visszaállíthatja a bizalmat az eurózóna iránt.
Mindehhez Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hozzátette, hogy reméli, a mentőcsomaggal visszatérhet a befektetők bizalma Spanyolország iránt, amire szüksége is lenne ahhoz, hogy megerősíthessék a gazdaságot és újra munkahelyeket tudjanak létrehozni.Ez utóbbira nagy szüksége lenne a mediterrán államnak, hiszen majd' minden negyedik spanyol munkanélküli.
Az euró és annak jövője nyert a tegnapi döntéssel - jelentette ki Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök. Ha nem tettük volna, amit tettünk az elmúlt öt hónapban, akkor a tegnapi kérésünk nem a spanyol bankok, hanem Spanyolország megmentése lett volna - mondta a kormányfő, aki szerint a bankok a pénzzel családokat, kkv-kat és magánvállalkozókat tudnak kisegíteni. Tegnap a spanyol pénzügyi rendszer és az euró hitelessége is nyert - fogalmazott Mariano Rajoy, majd a hasonló esetek elkerülése érdekében a strukturális változások mellett tette le a voksát.
Csak a politikusok örülnek
A németek kétharmada ellenzi, hogy Németország részt vegyen a pénzügyileg megrendült spanyol bankok megsegítésében - derül ki egy vasárnap ismertetett közvélemény-kutatásból. Az Emnid közvélemény-kutatónak a Bild am Sonntag című lapban közzétett felmérése szerint a megkérdezettek 66 százaléka ellenzi a pénzügyi támogatást, és csak 31 százalék van mellette. Az euró gyengülése és a részvényárfolyamok csökkenése a megkérdezettek 53 százalékánál ad okot az aggodalomra a jövőt illetően, és mindössze 14 százalék tekint bizakodással a jövőbe.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve