Elvi kérdés, hogy nem avatkozunk bele más országok belügyeibe vagy kétoldalú kapcsolataiba. De nem okoz nekünk örömöt, amikor megromlik a viszony a partnereink között - mondta Lavrov katari kollégájának, Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejknek kettejük moszkvai tárgyalásain.
Az arab világ több vezető hatalma, köztük Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a katari vezetést, hogy iszlamista szélsőségeseket támogat és együttműködik Iránnal.
Kapcsolódó
Lavrov szombaton azt mondta, Moszkva készen áll arra , hogy "az érintett felek beleegyezésével és érdekében" segítsen megoldani a kialakult diplomáciai konfliktust - írta a portál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve