A lengyelek mindig is hajlandóak voltak elutazni az európai országokba szezonális munkákra, mert azok jól fizettek, ez már a hetvenes években is így volt - emlékeztet a gazeta.pl. Most egy norvég mezőgazdasági szervezet keres munkásokat Lengyelországban néhány hónapos szerződéses munkára, de nincsenek érdeklődők. A lengyel sajtó azt találgatja, vajon ez azt jelenti-e, hogy Lengyelországban már akkora jólét, hogy senkit sem érdekel egy jó munkalehetőség?
Amiről szó van, az három-négy hónapos munka egy norvég gazdaságban, 13,4 ezer zlotyért havonta (egymillió forint). Ehhez az ingyenes lakást is kínálnánk. Sokaknak ez lehetne az álommunka, azonban mint egy norvég jelentésből kiderül, még a szükséges 45 embert sem sikerült összeszedni Lengyelországban. Legalábbis a lublini részen nem - ilyenre ott 14 év éve nem volt példa.
Kapcsolódó
Családtagok, ismerősök
Néhányan jelentkeztek csupán, akik már dolgoztak Norvégiában azon a helyen ahova most is menniük kell, és elégedettek a szerződéses feltételekkel. Őket kérik most fel a toborzók, hogy nézzenek körül a családjukban, ismerőseik között, hátha találnak elegendő munkáskezet. Tejjel foglalkozó farmokon kellene dolgozni, az angoltudás feltétel, és a jelentkezőnek rendelkeznie kell az állattartással és a mezőgazdasági gépek használatával kapcsolatos tapasztalattal.
A lengyel munkaügyi hivatal, a Polsat News információi szerint nagyon sok ágazatban Lengyelországban is hiányoznak az idénymunkások. A lengyel munkanélküliség már olyan alacsony, mint Hollandiában, és ezen a téren nemsokára utolérik Németországot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve