A Magyar Közlöny hétfői számában közzétett kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek gondoskodnia kell arról, hogy biztosítsa az említett összegből 2016-ra eső 10 millió eurónak megfelelő forintot (1 euró=312 forint), valamint a felmerülő költségek finanszírozását, illetve a fennmaradó összeg, valamint a felmerülő költségek finanszírozását a 2017. évi, 2018. évi és a 2019. évi központi költségvetésben.
Magyarországot a Törökország-támogató Menekültügyi Eszköznél a határozat szerint a külgazdasági és külügyminiszter képviseli.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve