A kivándorolt román vendégmunkások az utóbbi tíz évben több mint 42 milliárd eurót küldtek haza rokonaiknak - írta a Gandul.info hírportál. Mint az Új Magyar Szó Online beszámolt róla, a román statisztikai intézet adatai szerint 1989 óta több mint három millióval csökkent Románia lakossága, s a fogyás 77 százalékát a kivándorlás okozta.
Az elmúlt 25 évben több mint 2,3 millió román állampolgár ment nyugatra dolgozni, 46 százalékuk Olaszországba. A második kedvenc célország Spanyolország, 34 százalékkal. Németországba 7, 4 százalékuk Nagy Britanniába 4 százalékuk keresett munkát. Magyarországot 3 százalékuk választotta, mintegy 70 ezren.
A népesség fogyásán kívül további demográfiai hatása a tömeges kivándorlásnak, hogy mivel az aktív korosztályhoz tartozók távoztak, a romániai átlag életkor 38-ről 41 évre emelkedett. A folyamat csúcsa az uniós csatlakozás éve volt, azóta lassult a tempó, és jelenleg a kivándorlók száma már nem haladja meg a bevándorlókét.
A román vendégmunkások a romániai éves nettó átlagbér (3600 euró) mintegy ötszörösét keresik meg egy év alatt Spanyolországban és Olaszországban. A válság azonban ezen a téren is érezteti hatását - míg 2008-ban 6,6 milliárd, tavaly már csak 3,6 milliárd eurót tudtak hazaküldeni otthon maradt családtagjaiknak az emigránsok.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve