Azok a szakértők, akik szerint decemberig várni kell a kamatemeléssel, a véleményüket a Brexit és az amerikai elnökválasztások kapcsán felerősödött bizonytalanságokkal, továbbá az amerikai munkaerőpiacról érkező vegyes jelzésekkel indokolták. December 14-én záródik a Fed kétnapos kamatdöntő ülése.
A Wall Street Journal múlt havi, júniusi felméréséhez képest jelentősen változott a szakértő álláspontja. Akkor ugyanis a válaszolóknak csupán 7,8 százaléka számolt azzal, hogy a következő kamatemelés decemberben lesz. A többség nyári kamatemelést várt.
A lapnak július elején nyilatkozó elemzők közül már csak egy számított arra, hogy a Fed kamatalakító, úgynevezett Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) kamatot emel a legközelebbi, július 27-én záródó kétnapos ülésen. Egy hónapja ezt még 33 elemző várta.
Csökkent azoknak a szakértőknek a száma is, akik szeptemberi kamatemelést várnak. Arányuk 30 százalék volt a júniusi felmérésben, ami júliusra 23 százalékra zsugorodott.
A Fed sok év után tavaly december 16-án emelt először kamatot, az irányadó rátát akkor 25 bázisponttal a jelenleg is érvényes 0,25-0,50 százalékra növelte.
(Képünkön Janet Yellen Fed-elnök)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve