A megbeszélésen elhangzott: Mianmar és Magyarország, valamint tágabb környezetük, Délkelet-Ázsia valamint Európa számára jelenleg az illegális migráció jelenti az egyik legnagyobb kihívást, és mindkét térségben felmerült az egyre növekvő muszlim népességgel való együttélés kérdése.
Magyarország támogatja az EU és Mianmar kereskedelmi együttműködését; egyben elutasítja a "demokráciaexportot" - mondta Orbán Viktor leszögezte:
Kapcsolódó
Nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a két ország oktatási és kulturális kapcsolataira, de a gazdaság területén is vannak még kihasználatlan lehetőségek, ezért a két ország külkereskedelmi ügyekért felelős miniszterei fokozzák együttműködésüket.
Orbán Viktor szerint a magyarok tisztelik Aung Szan Szú Kjit mindazért, amit országa szabadságáért és demokratikus átalakításáért tett.
Magyarország különös tisztelettel van azok iránt, akik nemzetük érdekét helyezik az első helyre, és áldozatokat is készek hozni érte - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsossal egyeztetett.
Aung Szan Szú Kji hangsúlyozta: bár Magyarországot és Mianmart régóta diplomáciai kapcsolatok kötik össze, együttműködésük nem olyan szoros, mint szeretnék, ezért mindkét ország elkötelezett a kapcsolatok hatékonyabbá tétele mellett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve