A hat MiG-29-es gép megvásárlásáról tavaly decemberben Moszkvában tárgyalt Aleksandar Vucic szerb és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Aleksandar Vucic akkor még Szerbia miniszterelnökeként vett részt a megbeszélésen.
A vadászgépeket Belgrád ajándékba kapta Moszkvától, és csak a körülbelül 185 millió eurót kitevő felújítási munkálatokat kellett kifizetnie. Korábban elhangzott, az ugyanilyen típusú új gépek 600 millió euróba kerülnének.
A gépek darabokban jutnak el Szerbiába, ahol újra össze kell őket szerelni. A Migeket a civil lakosság október 20-án, a Belgrád felszabadításának 72. évfordulóján szervezett katonai parádé keretében láthatja majd repülni a főváros felett. (Putyin felfegyverzi Magyarország szomszédját.)
A szerb hadseregnek jelenleg négy MiG-29-ese van, és a várakozások szerint az orosz gépek mellett hamarosan további nyolc, felújításra szoruló MiG-29-es érkezik Fehéroroszországból. Miután ezeket is korszerűsítették, Szerbiának 18 ilyen vadászgépe lesz.
A szerb hadsereg felszerelését a mai napig az egykori Jugoszláv Néphadsereg (JNA) fegyverzete teszi ki, amely a szovjet fegyvereken alapul, így az orosz katonai együttműködés voltaképpen a korábbiak folytatásának tekinthető.
Noha Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagságának elnyerésére törekszik, szoros történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok fűzik Oroszországhoz, amelyeket nem áll szándékában megszakítani.
Egyes elemzők szerint Oroszország azért ad ilyen jutányosan vadászgépeket Szerbiának, hogy ellensúlyozza a NATO befolyását a Balkánon.
Képünk illusztráció; Forrás: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve