Ennél nagyobb adományt egyben, egy embertől még nem kapott egyetem Nagy-Britanniában - számolt be a 444.hu a BBC híre alapján.
Schwarzman (aki a Blackstone tőkealap vezérigazgatója, elnöke és alapítója, valamint republikánus elnökök, köztük Donald Trump tanácsadója is volt) különösen fontosnak tartja, mert a mesterséges intelligencia hatásainak kezelésére egyszerűen nincsenek felkészülve a világ kormányai, így az ezzel kapcsolatos szabályok megalkotásakor olyan egyetemekre kell majd hagyatkozniuk, mint az oxfordi, így ezeken az egyetemeken minél mélyebben kell kutatni a témát.
A milliárdos korábban 350 milló dollárt (101 milliárd forint) adományozott az amerikai MIT-nak, szintén a mesterséges intelligencia kutatására.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve