Hozzátette, hogy Törökország már sokat tett a vízummentesség bevezetéséért, de további erőfeszítésekre van szükség a menekültek nemzetközi jogainak betartásáért, és hangsúlyt kell helyeznie az emberi jogi normák teljesítésére is.
A pénteki tárgyalás nem lesz könnyű - mondta a kancellár hozzátéve: általános készség volt tapasztalható a tárgyalópartnerek körében arra, hogy felgyorsítsák a korábban egyeztetett, a szíriai menekültek ellátásának költségeit támogató 3 milliárd euró kifizetését. A kívánt eredmény elérése és fenntartása végett az unió kész további 3 milliárd euró folyósítására 2018 végéig - tette hozzá.
Elmondta, hogy elvben minden tagállam részt vesz a szíriai menekültek Törökországból való áttelepítésében, amit azonnal el kell kezdeni, ha Törökország megkezdi az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok visszafogadását. A megállapodás-tervezet szerint minden illegálisan Görögországba érkezett és Törökország által visszafogadott szíriai állampolgárért az unió egy szíriai menekültet fogad be Törökországból.
Merkel kiemelte, hogy az Ahmet Davutoglu török kormányfő által március 7-én váratlanul előterjesztett javaslatok teljesítése érdekében Törökországnak mindent meg kell tennie az embercsempészek hálózatának felszámolásáért. Vállalnia kell, hogy intézkedéseket hoz és együttműködik az unióval és a szomszédos országokkal annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális migráció újabb, Európa felé vezető tengeri és szárazföldi útvonalainak kialakulását.
Felhívta a figyelmet, hogy a görögországi humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében az uniónak gyorsan kell reagálnia és anyagi áldozatot kell hoznia az országra nehezedő nyomás enyhítéséért.
Francois Hollande francia elnök kijelentette, hogy nem tud egyértelműen kielégítő megegyezést garantálni a pénteki EU-török tárgyalásokat illetően.
Hozzátette: átfogó megoldásra kell törekedni a migrációs válság tekintetében. Még ha sikerül is megegyezésre jutni, és az abban foglaltak értelmében intézkedések is életbe lépnek a migrációs beáramlás csökkentésére, hosszan tartó eredményre csak akkor lehet számítani, ha a problémát a gyökerénél, vagyis Szíriában sikerül felszámolni - hangsúlyozta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve