A dpa német hírügynökség előzőleg kormányzati és pártkörökre hivatkozva azt írta, hogy Merkel legkorábban a december eleji esseni pártkongresszuson ismerteti döntését, míg a Der Spiegel című hetilap arról számolt be, hogy csak 2017 tavaszán van kilátás erre. Az újság szerint ennek oka az, hogy Horst Seehofer, a CDU (Német Kereszténydemokrata Unió) bajor testvérszervezetének, a CSU-nak (Keresztényszociális Unió) a vezetője akkor dönti el, hogy pártja támogatja-e újra Merkelt.
A CDU vezetősége higgadtan reagált a Der Spiegel jelentésére, ám a CDU/CSU koalíciós partnere, az SPD részéről gúnyos kommentárok hangzottak el Merkel Seehofertől való esetleges függésével kapcsolatban.
Az emberek azt várják, hogy a problémákkal foglalkozzunk. Ezt tesszük. A nyári uborkaszezonnak vége - mondta Peter Tauber CDU-főtitkár a Merkel jelöltségével kapcsolatos hírekre reagálva.
Ralf Stegner, az SPD alelnöke a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva szombaton annak a véleményének adott hangot, hogy "Angela Merkel jelöltsége nyilvánvalóan Horst Seehofer jóindulatától függ".
Egy felmérés szerint a németek megosztottak abban a tekintetben, hogy a 2017-es szövetségi választások után is szívesen látnák-e Merkelt a kancellári székben.
Merkel 2005 óta van hivatalban, s ha még egyszer indul a tisztségért, megválasztása esetén utolérheti a kancellárként eltöltött évek számát tekintve rekordtartó Helmut Kohlt. A Bild am Sonntag megbízásából készült Emnid-felmérés szerint minden második német polgár elutasítja, hogy Merkel negyedik mandátumát is megkezdje. A kancellár támogatóinak aránya jelenleg 42 százalék, tavaly novemberben 45 százalék volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve