A 2009 márciusa óta érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
A brit jegybank pénzügypolitikai testülete nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (135 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.
Mindkét döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
A 2009-ben kezdett mennyiségi enyhítési program keretét a BoE monetáris tanácsa legutóbb a júliusi kamatdöntő ülésen emelte 50 milliárd fonttal, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság akkor még recesszióban volt. Az azóta nyilvánosságra került előzetes becslés szerint azonban a brit GDP-érték a harmadik negyedévben 1 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve