A szakemberek egyben arra bátorították a lakosságot, hogy jegyezzék fel, hány számozott méhet láttak kertjükben, teraszukon, és küldjenek fotókat róluk, valamint a brit főváros leginkább méhbarát kertjeiről. A Londoni beporzók nevű projekt célja, hogy megtalálják a méhek legkedveltebb helyeit, legkedveltebb virágjait a brit fővárosban - adta hírül a phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.
Kedden ötszáz számozott méhet bocsátottak szabadon, és még több százat fognak minden egyes héten a következő egy hónapban. Lars Chittka projektvezető elmondta, hogy a "rendszámtáblával ellátott" méhek lehetővé teszik mindenki számára, hogy saját tudományos munkát folytasson és kérdéseket tegyen fel a méhek viselkedéséről".
Például az érdeklődők megfigyelhetik, hogy visszatér-e az adott méh a teraszukra, feljegyezhetik azt, hogy ez mely napszakban történt, hányszor tért vissza és milyen virágot részesít előnyben - magyarázta. Chittka közölte, a szakemberek a projekttől azt is remélik, hogy a kerttulajdonosok körében nőni fog a méhek megbecsülése.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve