Rekord olcsók a jelzáloghitelek, fogynak a lakások Szlovákiában - írta a pozsonyi Új Szó. Továbbra is a kétszobás a legkelendőbb. A nagy érdeklődés viszont felfelé nyomja az árakat. Jana Glasová, a Postabank elemzője elmondta, hogy az eladott lakások negyede három, nagyjából a tizede négy-, 14 százaléka pedig egyszobás, míg a kínálat háromnegyede két- és háromszobás.
A jegybank elemzéséből kiderül, hogy nagyjából 2009 óta kétévente átlagosan egy négyzetméterrel nő az eladásra kínált lakások átlagos alapterülete, az országos átlag tavaly már elérte a 67 négyzetmétert - mondta Mikulás Cár, a jegybank elemzője. Az egyes megyék között azonban jelentősek a különbségek. A legnagyobb bővülést Pozsonyban mérték: a 2009-es 65-ről a tavalyi 78 négyzetméterre.
Az elmúlt három év egyik jellegzetessége Cár szerint az új építésű és az öregebb lakások árai közötti fokozatos kiegyenlítődés, ami részben azzal is magyarázható, hogy a régebbi és új lakások közötti minőségi különbség egyre kisebb. A régebbi építésű lakások áremelkedése tavaly átlagosan 6 százalékos, míg az új lakásoké 4 százalékos volt.
Az ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti ára az elmúlt évben 1216 euróról 1227 euróra nőtt - nyilatkozta Glasová. Ez a trend az elemzők szerint idén is folytatódik, ami elsősorban az egyre kedvezőbb hitelkamatokkal magyarázható, hiszen ezeknek köszönhetően jóval többen engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást - írta a pozsonyi Új Szó.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve