A hatvanéves politikusnő ezúttal egyedüli jelölt volt, és az IMF több tagországa, köztük az Egyesült Államok és Franciaország bizalmát és támogatását is élvezte a döntés meghozatalakor.
Christine Lagarde-ot először 2011-ben nevezték ki a Nemzetközi Valutaalap élére, ő irányította az 1945-ben létrehozott nemzetközi intézményt az európai adósságválság és a globális gazdaság lanyhulása közepette.
"Erőskezű és okos vezetése nagy hatást gyakorolt az igazgatótanácsra" - írta a pénteki közleményben Aleksei Mozhin, az igazgatótanács tagja.
Lagarde nemzetközi jogász volt, mielőtt először kinevezték az IMF vezetőjévé, a francia kormányban több miniszteri posztot is betöltött. Volt kereskedelmi miniszter, irányította a mezőgazdasági minisztériumot, majd 2007-ben, Francois Fillon kormányában a gazdasági tárca irányítója volt. Christine Lagarde új ciklusát az IMF élén 2016. július 5-én kezdi meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve