Május 20-án tartják a meterológiai világnapot, annak örömére, hogy 1875-ben ugyanis ezen a napon írták a méteregyezményt. E pillanat volt annak a folyamatnak a kezdete, aminek a vége az SI-rendszer megszületése lett. Az idei jeles napon megváltozik a kilogramm definíciója, ám ez - noha a tudomány számára forradalmi lépés - nem lesz hatással a mindennapokra - derül ki az Index cikkéből.
Az SI-mértékegységek közül a kilogramm volt az utolsó, aminek a számítását nem egy természeti állandóhoz, hanem egy referenciatárgyhoz, a Párizsban őrzött Le Grand Kilo-hoz viszonyították. Ez a módszer meglehetősen pontatlan és nehézkes, ezért tudósok már legalább nyolc éve dolgoznak azon, hogy valamilyen módon tudományos alapokra helyezzék a kilogramm definiálását.
Kapcsolódó
Az új fogalom szerint a kilogramm a másodperc és a méter definíciói alapján leírható, és mivel ezek is fizikai állandókhoz vannak kötve, így bárki előtt ott van az elvi lehetőség arra, hogy meg tudja határozni a kilogrammot,
A kilogramm az SI-rendszer utolsó alap mértékegysége, aminél a tudomány túllép fizikailag létező prototípus használatán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve