A munkaügyi központokban nyilvántartott munkanélküliek száma 3,2 millió volt az év tizedik hónapjában, amely a jelentés szerint hagyományosan kedvezőtlennek számít, és a felmérés 22 éves történetében még sosem mutatott csökkenést.
A turisztikai főszezon, valamint a mezőgazdasági idénymunkák végén a szolgáltató szektorban volt a legnagyobb mértékű, 43 ezret meghaladó a munkanélküliség növekedése, amelyet az agrárágazat követ több mint 9 ezerrel.
Kapcsolódó
Tavaly októberhez képest egy év alatt 6,1 százalékkal, több mint 212 ezerrel csökkent a munkanélküliség Spanyolországban - részletezte a jelentés.
A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint a spanyol munkanélküliségi ráta 14,55 százalék volt az idei harmadik negyedévben, ami a legalacsonyabb 2008 vége, azaz a gazdasági válság kezdete óta.
A második negyedévben még 15,3 százalékot mértek, 1,4 százalékponttal kevesebbet mint az első negyedévben.
A spanyol kormány legutóbbi tájékoztatása szerint erre az évre 15,5 százalékos munkanélküliségi ráta várható a tavalyi 16,5 százalék után, jövőre pedig 13,8 százalékkal számolnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve